MEGJELENÉSEK:

„A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.”

Nemzeti Civil Alapprogram

LEADER: KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉS A VIDÉKI GAZDASÁG FEJLESZTÉSÉÉRT

 

„Elérkezett az idő, hogy a tervek valóra váljanak. Tegyünk együtt a vidék, lakóhelyünk felvirágoztatásáért!” – nyilatkozta Dr. Kollmann Gergely a „Dél-balatoni LEADER” Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. igazgatóság elnöke. Az IKSZT (Integrált Közösségi Szolgáltató Tér) célja a közösség megerősödésének elősegítése, hozzájárulva ezzel a közösség által lefedett térségek gyorsabb és nagyobb ütemű fejlődéséhez. A Dél-balatoni LEADER területén valamennyi címbirtokos szervezet nyújtott be az IKSZT létrehozására szolgáló támogatási igényt. Az IKSZT keretében számos olyan szolgáltatásokhoz, lehetőségekhez juthatnak hozzá a lakosok helyben és könnyebben, amihez eddig ingázniuk kellett. Emellett lendületet és megfelelő lökést kaptak az eddig infrastrukturális problémák miatt megszorulva haladó közösségfejlesztési folyamatok. Ezek a fejlesztések teljes mértékben alkalmazkodnak a helyi elvárásokhoz valamint igényekhez, így előfordulhat, hogy valahol fodrászüzletet valahol pedig élelmiszerboltot nyitnak az IKSZT épületében.

>>A cikk a hajtás után folytatódik! Tovább... >>

 

 

© 2009 Zselic Vidékfejlesztő