MEGJELENÉSEK:

„A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.”

Nemzeti Civil Alapprogram

A NEMZETI CIVIL ALAPROGRAM ELNÖKE: DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ

 

Dr. Csizmadia László lett a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) tanácsának elnöke 2010. november 10-től. Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Csizmadia Lászlót kérte fel az NCA tanács elnöki posztjának betöltésére. Tette mindezt a Nemzeti Civil Alapprogram tanácsának javaslatára. A kinevezéssel egyetértett az Országgyűlés Emberi jogi kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága is a november 8-i ülésén. Csizmadia László, mint új elnök megbízólevelét a tanács november 10-i ülése után vette át. Csizmadia László a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője. A CÖF fennállása óta az egyik legkiemelkedőbb eseménye az volt, amikor a Bajnai kormány alatt 2009. április 5-én felhívásukra több tízezer ember tüntetett a főváros Hősök terén az előrehozott választásokért.

 

>>A cikk a hajtás után folytatódik! Tovább... >>

 

 

© 2009 Zselic Vidékfejlesztő