MEGJELENÉSEK:

„A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.”

Nemzeti Civil Alapprogram

KaposfŐ bemutatkozik

 

A település eredeti neve Szomajom volt, melyet csak 1942-ben változtattak meg a vasúttársaság javaslatára. Nevét első ízben egy IV. László korabeli 1275-ben datált oklevélben találjuk. A Zomaim, majd Zomayan, később Zomayon alakban előforduló településnév szláv eredetre, feltételezhetően családnévre utal. Egyes feltevések szerint jelenthet azonban hidegséget, azaz téli települést is. Monostorát 1252-ben Mayos és Sándor nevű nemesek alapították. Külön említést igényel a településhez tartozó Póstelek, mely mára már szőlőhegy, de 1485-ben már lakott hely volt, sőt feltehetően az akkori "Kaposfőnél" népesebb település is lehetett. 1767-ben 46 család lakta. A község területén a középkorban több földbirtokos is osztozott.

 

>>A cikk a hajtás után folytatódik! Tovább... >>

 

 

© 2009 Zselic Vidékfejlesztő