MEGJELENÉSEK:

„A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.”

Nemzeti Civil Alapprogram

MUNKAHELYTEREMTŐ PÁLYÁZATOK

 

Háromezer új munkahely létrehozását és kétszer annyi megőrzését támogatja kormányzati pályázat. Az adminisztrációs terhek csökkentésével a hátrányos helyzetű vidékek felzárkóztatását is segítik, de jelentősen emelkedett a maximálisan igénybe vehető forrás is.


Idén azonban csak mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak a Munkaerő Piaci Alapból biztosított összegre. Az ötmilliárd forintból projektenként százhúszmillió forintban maximalizálják az elnyerhető összeget, azonban hátrányos helyzetű település esetében kétszer ennyi igényelhető, illetve további százmillió forint igényelhető, amennyiben a vállalkozó háromszáz új munkahelyet teremt. A pályázaton elnyert pénzt új munkahely létesítésére kell fordítani, a munkáltató pedig köteles az új munkaerőt minimum két évig alkalmazni.

 

 

© 2009 Zselic Vidékfejlesztő