MEGJELENÉSEK:
„A program a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával valósult meg.”
|
MENTŐAKCIÓK AZ AGRÁRIUMÉRT
A tejtermelők támogatására új lehetőség nyílt, ez éves szinten kilencmilliárd forintot jelent az ágazatnak. Hamarosan igénybe vehető a tizenötmilliárd forintos agrárforgóeszköz hitel is, a magas cukorárak miatt pedig azonnali vizsgálatot indítottak.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter utasította a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt, hogy vizsgálja meg a cukoripari szereplők magatartását – tájékoztatott Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár. Bejelentette azt is, hogy a tejtermelők öt éven keresztül kilencmilliárd forint többlettámogatáshoz jutnak. A tejágazat átalakításáról szóló új jogszabály értelmében azoknak a termelőknek, akik az előírtakhoz képest magasabb kötelezettséget vállalnak, állatjóléti támogatás adható.
>>A cikk a hajtás után folytatódik! Tovább... >>
|
|